ORBÁN BALÁZS: A SZÉKELYFÖLD LEÍRÁSA

Csík-Szereda

Csík-Szereda fekvése, szabadalmai, fejlődése, czimere, vására, multja. Miko várának, Miko uj várának és Szereda várának története. Miko Ferencz emléke.

Csík-Szeredába, Csíkszéknek ezen egyedüli városába értünk, mely Szereda és Martonfalvából alakult. 111,000 lakossal biró vidéknek egyetlen központi városáról levén szó, mindenki joggal feltételezheti, hogy egy csinos városba lép ily feltevésre még a távolból való tekintet is feljogositja; pedig az ily várakozással ide jövő nagyon fog csalódni, mert Szereda egy oly gyarló kicsiny helység (lakóinak száma az 1000-et nem haladja meg), melynél nagyobb s városiasb küllemmel biró falu Csíkban akárhány van. Az egészet két utcza alkotja, melyek egyenesen szögben találkozva az egésznek egy T alakot adnak, az északról délnek tartó utca déli végénél van a vár, e körül a volt határőri ezredek csinosabb tiszti lakjai (ezek csinos emeletes köépületek, s bár nemzeti tulajdont képeznek, a Bach-rendszer alatt jogellenesen lefoglaltatván, laktanyákká változtattak át). A keletről nyugatnak tartó másik utcza nyugati végénél van a város (egyetlen, s nem nagyon díszes) temploma, ezek közt pedig apró földszintes, deszkával fedett házikók, csak néhány kisszerü bolt, néhány iparos és sütöczég s a sok korcsmát jelölő gyalult forgácscég sejteti, hogy városban vagyunk. Amint jelene igénytelen e városnak, ugy multjáról se sokat tudunk.

Timon Oppiduum Mercuriumnak nevezi; Benkő Szereda nevét onnan származtatja, hogy az első oda települők szerda napon kezdették kunyhóikat épiteni, valószinübb, hogy neve szerdán tartott hetivásáraitól (szeredának 4 országos sokadalma van s nevezetesek marhavásáraikról, főként a Margit napi juh vásárairól, mikor a havasi berszányok is megjelennek, a sz. Mihály napi lóvasárairól. Heti vásárait – melyek barom vásárral vannak egybe kötve – most is szerdanap tartja) származik. Hogy várossá mikor lesz, arra vonatkozó semmi adattal nem bírunk, hogy 1558 előtt már város volt, kitetszik Isabella királynőnek ez évben kiadott védleveléből (Isabella ezen szabadalom levele kelt 1558-ban Tordán. Urszine változása utánni pénteken, aláirva a coregens János Zsigmond által. Az egész okmányt közli Benkő Károly „Csík, Gyergyó, Kászon” czimü, Kolozsvártt 1853-ban megjelent m. 4-6 l.), melyben városnak czimeztetik Oppidum Zereda néven, 16 kapuval van az 1567-diki regestrumba is (lásd a Századok 1869-i folyamában) bejegyezve. Isabella lakóit minden adók (a portait kivéve), tizedek és kilenczedek alól kiveszi. Ily mentességükben a nemzeti fejedelemnek legtöbbjei megerősitík (megerösiti és helybenhagyja Rákóczi Zsigmond 1606. nov. 14-én, Báthori Gábor 1608-ban máj. 10-én maga és Kendi István aláirásával ellátott okmányban. I. Rákóczi György 1635. dec. 19-én Kolozsvártt maga és Markosfalvi Márton aláirásával kelt okmányban. II. Rákóczi György 1649. oct. 30-án Beszterczén maga és Horváth János aláirása alatt kiadott okmányban. Végre ezek mindenikét átirja és megerősiti Apafi Mihály radnothi táborából 1670-ben jul. 10-én maga, korlátnoka Bethlen János és Lugosi Ferencz titkár aláirása alatt kelt szabadalomlevélben, mely következő évben Lázár István főkirálybiró elnöklete alatt tartott közgyülésén Csíknak kihirdettetett, s jelenleg eredetiben megvan a csík-szeredai levéltárban), Rákóczi az ottani csizmadiaczéhnek egyedárusági kiváltságot ad. Mind ezen kedvezmények s szerencsés központi fekvése mellett, hogy nagyobbra és jelentékenyebbre nem fejlődött, azt bámulhatjuk; de indokolni nem tudjuk.

Minden esetre nagy befolyással birt erre az, hogy Csík székháza a szeredaiak ellenkezése miatt nem itt, hanem Somlyón épült, s még inkább azon sajátságos szokásos örökösödési törvény, miszerint ha valaki a szeredai háztulajdonosok közül elhalt, s a városban nem lakó örökösei közül oda valaki rögtön be nem ült, akkor a ház a városra szállott, távol lakó rokonainak minden joga elenyészvén, a tanács azt elajándékozta, kinek akarta, leginkább a tanács tagjai- vagy azok rokonainak. Ezen, sehol másutt nem létezett, s itt is csak a százados gyakorlat által érvényesült örökösödési törvény a város kifejlődésére gátlólag hatott, amennyiben az idegenek oda települhetését korlátozta.

Czimere szivből kinőtt három nefelejcs, mellette C S, pecsétjén is ez van: „Sigilvm Oppidi Csík Szereda” körirattal.

A hagyomány azt tartja, hogy Szereda a szomszéd Tapolcza és Zsőgőd (faluk) területén épült, határa is azokéból szakittatott ki, de oly fösvényen, hogy az alig haladja meg a 200 holdat. Martonfalvának épen semmi határa nincsen, azért az 1567-i regestrumban Zsőgőddel egy rovatba iratott 20 kapuval. Ezen hagyományt támogatja azon szokásos, Apafi Mihály által megerősitett (a szeredaiaknak a taploczai és zsőgődi határra való legelési és azok erdeire való beerdőlési jogát – mellyel emlékezet óta mindig birtak – megerősiti és elrendeli Apafi 1674. sept. 12-én Radnothon kiadott levelében), Teleki Mihály és Mikes Kelemen székelyek generálisa által is érvényre emelt törvény (ezen beerdőlési és legelési jog miatt villongás történvén 1685-ben, Teleki Mihály és Mikes Kelemen székelyek generálisa volt kiküldve, kik a dolgot kikutatva, ez év febr. 15-én kiadott határozatukban a szeredaiak beerdőlési és legelési jogát jógérvényesen megálliták), mely szerint Csík-Szereda és Martonfalva lakóinak legelési és erdőlési joga volt nevezett két falunak határain. Csík-Szereda tanácsa 1 főbíró, jegyző- és 12 tanácsosból áll. 1848 előtt fizetésük oly korlátolt volt, hogy az a főbírónál is alig ment 20 vfrtra; de teendőjük se sok volt, mert a fegyverfeladáskor keletkezett katonai kormány a katona-lakosokat a tanács hatásköre alól kivevén, szoros értelemben vett tanácstól függő városi polgár nagyon kevés volt. 1848 eltüntette e viszás helyzetet s a város minden lakóit egy kormányzat alá egyesité. Ekként szerveződőtt 1861-ben is.

Timon Ptolemeus „Amutriumát” keresi Csík-Szereda helyén, s azon sejtelmét fejezi ki, hogy Mikó vára e város romjaiból épült volna; de ez csak olyan minden történeti alapot nélkülöző feltevés, minőt Timon atyánál számtalanokat találhatunk, azért mi tovább nem is foglalkozva Szeredával, Mikó vár ismertetésére térünk át.

Ez nem igen érdemli meg a vár elnevezést, mert nem egyéb mint egy négy bástyás, sánczczal körülövedzett, erőditett kastély, melyet VI. Károly uralma alatt Steinville épittetett, s mely bár utóbbi időkben föld-mellvédekkel s szögerődőkkel láttatott el, mégis semmi hadtani fontossággal nem bir, mert térhelyen feküdvén, a közeli dombok uralma alatt van s onnan öt percz alatt halomra lőhető, - dacára ennek mégis oly féltékenyek e kastélyra az ott lakó őrizet tisztei, hogy idegen oda csak nagy kérelmezés s hosszas teketóriával nyerhet bebocsátást; azért mi belsejét meg sem láthatók, hanem a közeli dombról észrevétlenül lelopott képét ide mellékeljük. (L. a 26-ik lapon). De nem is annyira a jeleni, idegenek által a nemzet fékezésére épített, szeredai vár, (most igy hívják) mint az annak helyén állott régi Mikóvár története érdekel inkább minket: és hogy annak multját felderitsük, hogy az ahhoz kötött emlékeket felelevenitsük, hogy annak történetét összeállitsuk, abban sem az offizier úrnak, sem a vár felvonó hidja, sem azok a kikacsingató ágyuk nem gátolhatnak. A mostani várkastély helyén állott Mikóujvárat 1611-ben Mikó Ferencz, Csík, Gyergyó és Kászon főkapitánya épiti. De hogy már azelőtt annak helyén vár volt, melyet csak kiujitott vagy amelynek romjaiból épiti Mikó Ferenc e várat, az már a Mikóujvár elnevezésből is kitünik; de ha egy kissé a történet poros leveleit felhányjuk, akkor ezt okadatolva is bebizonyíthatjuk, kimutathatván azt is, hogy e helyen három különböző korban épült vár létezett.

Hogy Mikó Ferencz Mikóujvára helyén egy más régi vár állott, kitetszik abból is, hogy Várdotfalva várhoz adott, várhoz tartozó falu volt, mely a Carolina descriptio szerint 300 öl fát és egy 4 ökrös szekeret tartozott a Szereda feletti várnak kiszolgáltatni. A vár elpusztultával e várterület lakói visszaszálltak a fejedelemre (mint fejedelmi várhoz tartozók) s „fejedelmi csíki jószágnak” neveztettek (1592. gyulafejérvári országgy. VI. czikk).

Tehát aziránt, hogy itt régen Mikó Ferencz előtt vár volt, tisztában lennénk, hogy pedig miféle és ki által épitett vár volt? arra a csíki krónika ad utmutatást. Ugyanis 1063-ban Sándor István a csángók Dutka Vaszul (Basil) nevü vezérével hadakozván, midőn már seregei gyengülnének, egy Mikó nevezetü ismeretlen 200 fegyveressel segélyére érkezik s a csángókat kiverve, Sándor Istvánt megszabaditá, mely szolgálataiért Sándor István megengedte, hogy hadnagyságot állitson; így épité a maga nevéről nevezett (ma is fennálló) Mikóvárat.

László király Mikónak hős és nemes tettéről értesülvén, a Hét-Erdőn tul gazdag örökséggel ajándékozta meg, szék-századossá lett, ő, valamint utódai nemesi titulust nyertek, s annyira kedvébe esett László királynak, hogy midőn az Erdő mögötti földet járván, Vacsárkon túli föld uránál, Istvánnál lenne, ennek Szilvási Erzsébettől való leányát Katát, Mikó fiának, Pálnak adta feleségül, sőt lakadalmánál széles jó kedvében maga is áldomást ivék a nemzet poharából.

Ebből kitünik, hogy ez a hős Mikó az első ott levő várat a XI. Században épité, ki az, hogy e vár a csíki krónika irásakor 1533-ban még ép és virágzó állapotban volt. Hogy mikor dulatott fel, nem lehet tudni, feltehető azonban, hogy a János Zsigmond vagy Báthori Kristóf alatti zavarokban kitört lázongások alkalmával rombolták le a székelyek (Szabó Károly Uj m. muzeum 1854. I. 271-272 l. 1595-ben a szabadságuktól megfosztott székelyek fellázadtak s ide gyültek, de a fejedelem vezére Ravazik György szétverte, sokakat megcsonkitott, kivégeztetett, mint Istvánfi 30-ik k. mondja. Nem lehetetlen, hogy a vár is ekkor romboltatott le).

Már most jőjjünk tisztába a Mikóujvárat épített Mikó Ferenczczel, kiről Kunics és Mikola azt állitják, hogy Bethlen Gábor kocsisból tette urrá, s mint ilyennek a fejedelem épitette e várat, a hálátlan az odaszállott fejedelmet mégis meg akarta mérgezni, mi felfedeztetvén, őt magát veszté el, sőt a megharagudott fejedelem várát is széthányatá. Hogy pedig ez alacsony ráfogás és jezsuitai találmány, eléggé bebizonyitotta Kemény József. Mert Mikó Ferencz e kor kitünő emberei közé tartozott. Bethlen Gábor csíki főkapitánysága alatt csíki alkapitány volt, azután főkapitánynyá levén, mivel e székben jószága nem volt, Bethlen Gábor mint fejedelem a szeredai fejedelmi jószágot adományozza neki; hogy pedig Mikó mindvégig kedves és kegyelt embere volt a nagy fejedelemnek, kitűnik abból, hogy Bethlen Gábor még halálakor is végrendeletileg sok ajándékot rendel Mikónak adatni, sőt Bethlen Gábor halála után is szerepel. Rákóczi szintén kegyelte ezen unitarius főurat, s halálakor (1635. júl. 15-én) a fejedelem rendeletéből a fehérvári templomban temettetett el. (Erd. Tört. adat. 4. k. 209 l.)

Mikó Ferencnek fejedelmi pompával történt eltemetését a fennebbi adat mellett igazolva találjuk Bodoki Mikó Miklós naplója által is (megvan Peselneken Jankó András úrnál eredetiben), hol a 8-ik lapon ez áll: „1635. august. 28-án temették el Fehérvárt Mikó Ferenczet a kis templomban nagi becsülettel az Fejedelem, Fejedelem aszoni, Erdeli országnak az színi mind ielen volt akkor”: mely keveseknek jutott végtisztesség fényesen czáfolja meg azon roszakaratu állitást, hogy Mikó Rákóczi életére törvén, utolsó éveiben kiesett volna a fejedelem kegyéből.

Mikóvár sem dulatik fel, hanem azután fiára, Mikó Józsefre száll, ki gyermektelen halván el, a vár visszaszáll a fejedelemre I. Rákóczira, de ugyanő visszabocsájtja 1637-ben Mikó József özvegye, Macskási Ilonának, ki másodszor Domokos Tamás csíki főkapitányhoz ment férjhez. Ez a Domokos 1657-ben elkisérte II. Rákóczit lengyelországi kalandos hadjáratára, hol tatár fogságba esvén, kiskorú gyermekeinek tutora, Apor István lakik e várban.

A II. Rákóczi és Barcsai trón feletti harczaiban 1660-ban a Rákóczival tartó Apor István elfogatván, Görgény várába záratott, mikor a szeredai vár Kálnoki Mihályra bizatott; de Kálnoki erőszakoskodásával a székelyeket maga ellen haragitván, ezek a Görgényből megszökött Aporhoz csatlakoztak, a várat ostromolván, visszafoglalták s hihetőleg Rákóczi pártjára állottak. Azért 1661-ben a törökök Mikóvárát bevették, s annyira feldulták, hogy midőn pár év múlva Domokos rabságából kiváltatva hazájába vissatért régi fényes várának csak romjait találta. Felépíteni nem volt ideje, mert Béldi Pállal tartván, kénytelen volt ujból kimenekülni s 1679-ben Fehérvárt notáztatván, Mikó-Ujvár feledett rom maradt ( a Lázár-család okmányaiból az tetszik ki, hogy ekkor árváinak tutora Petki István volt), mígnem 1714-ben gr. Steinville István császári tábornok romjaiból ezen mostani várát építé, mely Szeredai vár nevet kapott). A régi történelmünkben szerepelt vár annyira eltűnt, hogy annak még alakjáról sem tudhatunk semmit; egy 1654-i összeírásból legfolebb azt vonhatjuk ki, miszerint az annyira díszes és fényes volt, hogy egyik bástyáját Aranyos Bástyának nevezték.

Csík-Szereda felett Sz.-Lélek és Zsőgőd határának összeütközésénél egy dombot Pap halálának hivnak. E hely elnevezésének történeti eredete van; de hogy azt megérthessük, szükséges előbb bebizonyitanunk, miszerint a katholikus papok a nemzeti fejedelmek korszakában még itt a par excellence kath. Csíkban is nősültek. Kitetszik pedig ez Báthori András fejedelem-bibornoknak 1591-ben Rómába küldött memoriale-jából, melynek 3-dik pontjában az áll, hogy: „Conjugatos Sacerdotes in statu pristino relinquere, modernos, futuri juramentum faciant de non ducenda uxore, si contrafecerint, ejiciat superior” (Szereday Not. Cap. Alb. pag. 230).

És ugyanezen bibornoktól a csíki espereshez (kozmási pap) küldött instrukcióban és az esperesi jelentésben is a csíki ekklézsiák és az azokban levő papok előszámláltatván, mindenik pap után oda van téve, hogy nős-e, vagy nőtelen (coelebs vagy uxoratus). E jelentés szerint az akkori 17 csíki egyházközségben volt 12 nős pap s csak 5 nőtlen. Hogy nem csak kivételesen Csíkban, hanem az egész Székelyföldön voltak nős katolikus papok, még világosabban kitünik az 1649-ki törvény 13-ik artikulusából, sőt, hogy ezen kivételes, mondhatnám canon-ellenes szokás kihatott egészen I. Apaffi Mihály koráig, kiviláglik az egykori Demeter prépost leveléből, mely levél szerint: „A háromszéki nős katholikus papok esperesüknek választották Gyergyai Jánost; ez üldözte, sőt el is kergette a nőtelen papokat, azért Mikes Kelemen, Apor s más katholikus urak Torjára czitálták a nős papokat, de azok ott nem jelentek meg, hanem reformáltak. Gyergyainak erre ideje nem volt, mert őt Mikes elfogatván, a csík-szeredai várba záratta, mivel pedig Béldi Pál, Háromszék akkori főkapitánya (eretnek mágnás, mint nevezi) kiszabadítására sietett, Mikes megelőzendő, Gyergyait börtönéből kihurcoltatva, lefejeztette azon helyen, melyet az esemény emlékére Pap halálának neveztek el akkor”, sőt még ma is ugy hivnak.

Csík-Szeredával szemben a Borhegyesse alá becsapó Olt jobb partján van a szeredai borviz, melynél bámulatosabb gyógyforrása alig van hazánknak. Észlelve, vegy lemezve soha sem levén, vegytani alkatrészeit sem tudhatjuk. Hévmérséke 18-20 R. fok, veres lerakodásából itélve, nagyon vasas és a tusnádival egy minőségünek látszik lenni. Legbámulatosabb azonban az itt felbuzgó források roppant vizgazdagsága. Mindössze 6 felhasznált forrás van, ezek egyike oly vastagon buzog fel, hogy a 6 négyszög öl nagyságú, 5 láb mélységü uszodát egy óra alatt teletölti; a többiek is mind viz-dusak, elannyira, hogy ezen források összegyüjtött kifolyása olyan patakot alkot, mely két kövű malmot könnyen elhajthatna. A jótékony természetnek minő áldása foly ott el használatlanul; mert ezen forrásról, melynek vizgazdagságra nézve a világon kevés a párja, mely csudaszerü gyógyitásokat tesz, senki sem tud, legfelebb Szereda és a szomszéd faluk lakói használják.

Mielőtt Csíkba tovább hatolnánk, talán helyén lesz néveredetével s a vidék viszonyaival is egy kissé megismerkednünk. Csíknak nevét sokféleképpen származtatják. Lakatos és Losteiner arról, hogy midőn honfoglaló őseink a Mitácson átjöttek, nagyon megéheztek volt s eledel után látva, az Olt mocsáraiban igen sok csíkot (halat) találtak, azért a felfedezett, addig lakatlan tartományt ezen legelőbb ízlelt productumáról Csíknak nevezték el. Apor Péter pedig Timonhoz írt II-dik levelében azt ily nevü, e földre települt székely vezértől, Benkő s mások is Sik térségétől származtatják. Székely Sándor pedig Csíknak nevét, melyet régi irók Csittiának, Csíkiának írnak, Csíta, Dcsitából, valamint a székelyeknek Verbőcziben is előjövő Sythuli nevét Ázsiából kihozott névnek tartja. Nem czélunk itt név- és szó-származtatási okoskodásokba elegyedni; felemlitők a Csík nevének eredetére vonatkozó különböző nézeteket, s áttérünk e szép havas vidék rövid jellemzésére.

Csík talaja sovány és a müvelhető föld csekély, ugy, hogy csak a vas szorgalom tud ott valamit tenyészteni, rozs, buza és zab jól terem, de már a török-buza (tengeri) nem érik meg, gyümölcsfák, a hideg szelek miatt, csak csenevésznek, pityóka (burgonya) és kender igen sok terem, a szorgalmas és munkás asszonyok azt felfonják, felszövik, valamint juhaik gyapját is s ezekből nem csak saját és a férfiak öltönyét állítják ki, hanem nagy vászon- és posztó kereskedést üznek. Székelyföldön egyáltalában e ruházat (néhány fényüző czikken kivül) a háztól telik ki, még pedig a nők ügyessége és szorgalma által; ellenben az épitkezést és házi eszközöket a férfi késziti el, mert minden székely


egyszersmind ács is; azok a csinos tornáczos lakok, azok a müvészi faragványokkal ékitett galamb-bugos kapuk, azok a czifrán kitulipányozott, kiczifrázott jármok, szekerek, mind otthon készülnek; de itt a tulnépesedett Csíkban, hol falu falut ér, a földművelés nem tarthatná minden vas szorgalom mellett is fel a lakosságot, azért e nép kereskedik fával, deszkával, zsindelylyel s mindennemű faszerszámokkal, nagyterjedelmü havasi legelőin erős apró, de fürge lovakat és kis szarvu kesej (feketés szőrü) marhákat tenyészt, melyek erősek, hizékonyak s mészárszékre minden másoknál előnyösebbek. Juhainak tejéből azt a híres kászuturót csinálják, mely fenyőhéjba takarva felséges eledel, csak kár, hogy soká nem áll el.

E mellett a leányok fél Erdélybe elszélednek szolgálni (cselédnek), munka idején pedig a népség fele kivonul bérért dolgozni, a férfiak csépelni, a nők kapálni, aratni. Ilyenkor egész karavánok vonulnak Csíkból, mely alkalommal a nők is bocskort kötnek, s gyakran kellemesen lepetik meg az utas, midőn az ős fenyvesek árnyából kibontakozó ily vándorcsapattal találkozik; csak hogy nagy nemzeti kár, hogy az ujabb időkben ezen munkát vadászó csapatok nem nyugat, hanem kelet felé a hazából ki engedik magukat csábíttatni, minek gyászos eredményeit és következményeit már gyakran felfejtették, de fájdalom, az azt megakadályozó mód még nincsen kitalálva, vagy ha kitalálva van is, de alkalmazva nincsen. A nemzet-gyülés ezen sürgős, életbevágó kérdésben mit sem tett, - a magányosok feljajdulása, törekedése pedig nem elégséges ezen nagymérvü kivándorlások meggátlására. Ekként fonyadnak el idegen földön népünk legszebb virágai, ekként vándorolnak el itthon tettkört és életmódot nem találó legerőteljesebb fiai; ekként tépetnek le naponta népünk életfajáról a diszlő lombfüzérek.

Csík népe szép, férfiai rendszerint szálas termetüek, a nők között sok szőke s kiválóan sok szép van, különben a nők erőteljesek s a férfiak erőedző munkáiban részt vevén, az kifejleszti izmaikat, a havasi fris lég pedig rózsákat fejleszt arczaikon. A mi a csíki népviseletet illeti, az sajátságos; a férfiak itt is hosszu száu csizmákba szoritot gyapjú kelméjű harisnyát (szűk magyar nadrág) hordanak; hanem annak szegélyezése és zsinorzása Csíkban nem fekete, hanem veres; ezt a szokásos bundika, vagy irha-mellény egészíti ki, mit nem himeznek virágokkal, mint másutt, hanem vékonyra metszett sokszinü bőrszeletkékkel diszitnek, a mellényhez csikos, vagy egyszinü flanellből ujjat varrnak, ekként az ily mellény a másutt hordani szokott felsőujjast vagy bujjbelét teszi. A felöltöny itt is sok helyen irhából készült ködmöny (bunda), de leginkább szokmány, vagyis azon bő-hosszu talárszerü zeke, mely csaknem bokáig ér le, s melyet leginkább panyókára vetve hordanak, mi a magyaros öltözéknek igen tetszetős kiegészítő része. A csíkiak szokmánya annyiban tér el a más vidékiek ily öltözékétől, hogy annak gyapju szövetét feketére festik, felálló gallérát pedig olyan veres posztóval boritják, minő volt a határőri ezredek egyenruhájának hajtókája; - sőt a nyakzsinór is, mi a panyókára hordott szokmányt tartja, rendszerint az ezen egyenruhákra emlékeztető feketesárga zsinór. Fejükön kalapot s fekete báránybőr kucsmát viselnek. A nők öltözéke nem sokban különbözik a többi székely nők öltözékétől. Az asszonyok budrejos fekete főkőtőt hordanak, a leányok egy ágra font, szalag-csokorban végződő hajukat a hát közepén bocsátják alá, munka közben rendszerint bocskort kötnek, fejükre férfikalapot illesztenek; de azért ebből korántsem következik az, hogy Csíkban a nőuralom inkább otthonos lenne, mint másutt. Könnyebb megérthetés kedvéért legyen ide mellékelve a csíki népviseletnek képe.

Helyén lesz a népviselettel kapcsolatosan a csíki székely lakokat is ismertetni. Csíkban a házaknak magas fedele van, azért, hogy a nagy hó nyomásának könnyebben ellentállhasson, de azért is, hogy olvadáskor a víz gyorsan lefuthasson; e mellett az ily magas fedeleknek még gyakorlati haszna is van, a mennyiben az ekként keletkező tágas hiuba (padlás) szokták a csíkiak szemes gabonájukat, füstölt husukat, munka-eszközeiket stb. elhelyezni. Az ily fedelek Csíkban rendszerint grányiczával vannak tetőzve, a grányicza pedig nagyobb fajtájú bükkfa-zsindely, mely nincsen hornyolva, s melyet nem szegeznek, hanem fogakkal akasztanak a léczre. Neve valószinüleg onnan ered, hogy azt leginkább a grániczon őrködő határőri katonák készíték unalomüzésből. A házak dereka bornából, vagyis egymásra fektetett, szögleteinél gerezdezett (összerótt) fenyő-gerendákból van alkotva, mely kivül-belül agyaggal vastagon tapasztva s szép fehérre van meszelve. A mint ide mellékelt képünkön (lásd a 30-ik lapon) felismerhető, a csíki székely lakoknál sem hiányzik az épületet körülfutó tornáczozat. A ház előtt pedig feltünik a csíkiaknak sajátságos borvizhordó ernyős szekere. A lakok belső elrendezése ugyanaz, minő másutt Székelyföldön. Középen van a pitvar, nyári konyha és sütőkemenczével, hátul a kamarának nevezett kis szoba. Az utczára néző oldalon a diszszoba, hol a főlepig felvetett diszágy pompálkodik szines fonallal czifrán himzett párnáinak sokaságával, ott vannak a szobát körülfutó fogasok tele aggatva sajátságos alaku tulipányos kancsókkal, felül tele rakva czifrábbnál czifrább tányérok- és tálakkal; a butorzat, mi falhoz illesztett háttámos padokból, asztal, szék, ládák, és fiókos tálasokból (kredenc) áll, mind tulipányosra van kiáltó szinekkel kipingálva. Nem kevéssé diszes az ajtótól balra eső nagy buglyos kemence is, melynek oszlopokon nyugvó felső része, az ugynevezett gocz, mázos kályhából van rakva, körülfujta a káholy, vagyis olyan ormózatos párkányzat, hová késeket, kanalakat s más főző eszközöket szoktak elhelyezni. A gocznak nyitott alján a lábnyi magasra emelt pest-en ég a tüz, a tüz körül a tágas gocz alján sütkéreznek a gyermekek. Az ily diszszobát azonban csak nagyobb ünnepélyek alkalmával és a vendég elfogadására veszik igénybe, mert a háziak lakszobája rendszerint a pitvar tulsó felén van a ház udvar felőli oldalán, azonban az ily lakszobák ha nem oly ékesek is, mint amaz, hanem azért tiszták, vidámak; ilyenek az ott lakók is, kiknél nyilt szivet, tiszta jellemet s szives fogadtatást találunk. Az udvarra Csíkban is a hagyományos galambbugos kapu vezet, melynek kisajtó fölötti táblázata nem tömör mint másutt, hanem inkább átlástszó kimetszésekkel van ékitve. Az udvart csaposkert veszi körül, ez pedig apró fenyőtetőkből készitett kerités, a mi roppant erdőpusztitással van egybekötve; az ily csaposokat vagy fekmentesen rakják egymásra, vagy a földbe beverve illesztik sürűn egymás mellé. A csűr, pajták s más gazdasági épületek itt is hátul az udvar fenekén vannak elhelyezve.

Talán felesleges mondanom is, hogy Csík, Gyergyó és Kászonnak lakossága csaknem kizárólagosan katholikus, még pedig buzgó katholikus. A reformatio ezen elzárt, elszigetelt vidékre nem tudott behatolni, vagy ha percznyire behatolt is, soha sem tudott honosulni. Nem akarom állítani, miszerint azon körülményt, hogy Csík lakossága a polgárosodásban hátrább maradt, kizárólag ezen körülmény idézné elő, mivel jelen felvilágosodott századunkban mindennek, még a vallásnak is a kor igényeivel párhuzamban kell haladnia, mert elteltek azon sötét századok, mikor a hit a vak mysticismus és az ámítások köpenyét ölthette magára, elmult azon kor, midőn a vallás hirdetői a népet sötétségben, erkölcsi vakságban igyekeztek tartani, midőn Isten szent nevével galád játékot űzve, a valódi keresztyén hitelveket lábbal tiporva, a nagy mester dicső jelszavait, a szabadság, testvériség és egyenlőség fennen hírdetett elveit megtagadva, Jézus magasztos tanait elferdíték; korunk a rohanva haladás korszaka, mely századok mulasztásait akarja utánpótolni, azért mint mindenütt, ugy Csíkban is az utóbbi időkben az értelmiségnek a népnevelés általi fejlesztésére kezdenek figyelmet forditani, a lelkészek többé nem csak fényes oltárképek és keresztek emelésére, hanem a nép – eddig elhanyagolt – lelkének felemelésére is kezdenek gondolni, itt-ott népiskolák keletkeznek, a somlyói főgymnasiumban szerzetesek s a nevelés első elemeiről fogalommal nem birt tanitók helyett, - kik rideg éltök keserveiért az ártatlan gyermekeken álltak boszut, - most mindenütt értelmes, jóra törekvő, részint világi, részint papi tanárok alkalmaztatnak, s örül a honfilélek, midőn egy nemzedéket lát felnőni, mely kellő nevelésben részesül, melynek keblébe olták a haza szent szerelmét; örül a lélek, midön Csíkban is a butaság s vallási türelmetlenség eddigi erkölcsi sötétjében a felvilágosodás és értelmiségnek jótékony, üdvhozó világosságát látja szétderengeni. De azt a vádat emelhetné ellenem tisztelt olvasóim valamelyike, hogy csak örökösen kolostorok, templomok, iskolák s más szent dolgok elbeszélésével untatom. Igazolásul felhozom, hogy ezek mind nemzeti kincseink közé levén sorozandók, a haza életével, multjával mintegy össze vannak nőve; azért azokat, kik e téren figyelmesen kutatnak – miként én, – közönyösen mellőznie nem lehet, nem szabad. Hanem hogy eddigi száraz értekezésemért némi kárpótlást nyujtsak, áttérek a népélet ismertetésére, még pedig a legvidorabb korszakot, a farsangot fogom itt néhány szóval jellemezni.

Zöld farsangon (Jakab nap) minden leány kapujába – kinek szeretője van –, zöld ágat vernek (fehér vagy lucz-fenyőt), gazdag és szépnek – kinek több udvarlója van – többet. Az ily fa törzse veres és zöld czifrázatokkal, arabeszkekkel van kiékítve, mivel pedig azt hajnalban és titokban állitják fel, vagy pedig mivel az ébrülő szerelem jelképe, hajnalfa nevet visel. Az a leány, kinek ablaka alatt ily diszfát nem talál a kisütő nap, szerencsétlennek, elhagyatottnak hiszi magát. Ugyan e napon választanak a legények maguknak gazdát, ki az egész év folyama alatt a mulatságokat rendezi. Kötelessége neki minden szombat- és vasárnapra zenészeket fogadni, a tánczban (táncvigalmakban) rendet tartani, mindenre felügyelni. A legények gazdájának mindenki engedelmeskedni köteles, szava irányadó, csaknem parancs, ő a rend ellen vétőkre birságot szab, begyüjti a muzsikapénzt (zenészek diját), a mi ebből a zenészek kifizetése után megmarad, azt közös mulatozásra forditják. A gazda még arra is figyelni köteles, hogy a szeretőtlen leányok is meghivassanak. E kikérés (meghivás) két kiküldött legény által történik, kik a szülőket egész illedelemmel felkérik, hogy leányukat egy-két táncra elereszszék. Mely gyöngéd eljárás mindenesetre népünk lovagias jellemére enged következtetni. A legények gazdájának főteendője azonban farsangon van, az egész farsangra állandó zenészeket és házat fogad, mert a farsang folyama alatt minden héten háromszor: csütörtökön, szombaton és vasárnapon van táncz, szerződik fütés és világitás iránt, mit a gazda legényekre (kik nem cselédek) kirótt pénzből fedez.

Egész farsang folyamára két hivogató kéri ki a leányokat a szülőktől, a tánczra ünnepélyesen meghiván. Megesett leányokat nem hivnak meg (bár hivatalanul elmehetnek), mi ismét népünk erkölcsös hajlamáról tanuskodik. Farsang keddén (hushagyó kedden) a hajnalozókat szintén a legények gazdája vezeti. Ezen csak Csíkban divatos hajnalozás, igen szép és eredeti népszokás levén, azt néhány szóban ismertetni helyén látom.

Hushagyó kedd reggelén a gazdalegények összegyülnek, czifrán, szalagokkal, szeretőjüktől ez alkalomra kapott kendőkkel és virágbokrétákkal felcziczomázva, mikor a felszalagozott bortelt kulacs sem hiányzik. A legények gazdája kevésbbé czifrán, bokrétás vezénybottal vezeti őket. Az igy felékitett s valójában festői csoportozatot alkotó legények párosan, zeneszóval megindulnak, minden tisztességes ház és a gazdaleányok (kik nem szolgálnak) háza előtt megállnak, a legények gazdája közre áll, a legények kört alakitnak s egy rövid toborzót járva, három vivát-ot és éljen-t kiáltanak, mire a közbül álló gazda ad vezénybotjával jelt. A hajnalozókat bohoczok is kisérik, igen furcsa élczes öltözetekben: borbély roppant fa-fogvonóval, ki egy czigány szájába helyezett lófogat nevetséges mozdulatokkal a cigány ordításai közt huz ki. Másikat gólyának öltöztetnek, ki magas falábakon jár, tollas öltönye felső részéhez hosszu fa-csőr van illesztve, melylyel iszonyatos kelepelést visz végbe; legkedvenczebb bohóczaik azonban a német paródiák, melyek a frakk és roppant vatermördereket nevetségesítik; mások zöld ágakra aggatott süteményeket visznek. Ezek, valamint a legények is kulacsaikból boldogot, boldogtalant, kivel találkoznak, felköszöntve megkinálnak, el nem fogadni s vissza nem köszönteni nagy sértés lenne.

Estve aztán következik a farsang utolsó táncza. A legények gazdája ez estvére gazdaasszonyt választ (rendszerint a legszebb, legünnepeltebb leányt), minden leánynak enni, inni valót kell ez estvére vinni (a leányok egész farsang alatti megadóztatása csak ebből áll), ezt a gazdaszony beszedi, a leányok adnak enni a farsang három utolsó napján a gazdának és a zenésznek is. Ez estve éjfélig tart a táncz. Éjfélkor a zene elhallgat, asztalt teritnek, mely körül tánczosok és vendégek letelepülvén, a leányok adományából nagy evést-ivást csapnak. A toastírozás, mi a székely népnek igen kedves szokása, s mi a szabatos szólás és szónoklatnak egy gyakorlati iskolája, a székely földön mindenütt megvan, még pedig oly nagy mérvben, hogy ha egy székely házhoz betérsz, ott a ház mindenik tagja, még a nők, sőt a gyermekek is rendre felköszöntnek és isznak egészségedre, s ezt neked külön mindenikre viszonozni s konczintva inni kell.

Ezen igen csinosan, elmésen és röviden fogalmazott felköszöntések valójában gyakran meglepően szépek, s népünk értelmessége és józan eszéről tanuskodók. Igy itt is, mint a székely társas összejövetelek mindenikén, a pohárköszöntések napirenden vannak elannyira, hogy a nők s leányok mézes ajkairól is ilyenkor mézes pálinkával mézes felköszöntéseket hallhatni. A végső szó a legények gazdájaé, ki ekkor leköszön hivataláról, megköszöni a benne helyezett, őt megtisztelő bizalmat, a férjhez ment leányoknak határtalan boldogságot, örömet kiván, a férjhez nem menteket pedig azzal vigasztalja, hogy a jövő farsangon mind férjhez fognak menni stb. Ennek reggel felé való végeztével a leányok és asszonyok távoznak, a legények pedig a farsang elsiratása és temetéséhez készülnek.

Ez igy történik. A vendégségből megmaradt étel-ital egy korcsoja vagy targonczára rakatik. Egy nagy szalmabábot csinálnak, mely felöltöztetve, felczifrázva a farsang jelképe. Ezt négy legény halotthordó saroglyára helyezve, megindítja, a sorban menő legények előtt lépdelő zenészek szomorú halotti indulót huznak, ezután jön a farsangi ravatal, utána az étel-ital-maradék, melyből mindenkit kinálva vonulnak át a községen s azon kivül gödröt ásva, nagyon élczes bucsuztatóval eltemetik a farsang jelképét, az ételt-italt elköltik; itt aztán vége van a farsangi örömnek és bohóskodásnak, innen mindenki komoly arczczal megy a templomba magát meghamvaztatni, hogy, miként a törökök hiszik, a farsangi megbolondulás után megjőjjön az eszök.

A népszokások és népünnepek leirásában benne levén, még felemlitem itt a husvéti öntözés szokását is, mely még a kereszténység első századaiban vehette eredetét, akkor, midőn a székelyek még a keleti egyház ritusát követték, mely vallásfelekezetüek keleti követőinél még most is megvan, főként a szent földön, a Jordán vizéhez való bucsujárattal egybekötött husvéti keresztelkedés. Székelyföldön egyáltalában, de főként Csíkban a husvéti öntözés megvan mindkét nemű fiatalságnál, husvét másodnapján a legények öntözik a leányokat, harmadnapján a leányok a legényeket; de fenn van tartva mindkét részről a megváltás. A legények öntőzője ünnepélyes modorban történik: már jókor reggel zeneszóval indul a legénység s minden leányos házhoz bemenvén, a legények gazdája felköszönti a szent ünnepeket, s azután a ház gazdájához fordulva, mondja: „Hallottuk, hogy kegyelmednek kertjében egy szép liliom (rózsa, tulipán, vagy más virág költői hasonlatát használva) szál van, mely hervadásnak indult; eljövénk azért, hogy ezen szép virágszálat megöntözve, hervadozni ne engedjük; mire is kegyelmedből szabadságot (engedélyt) kérünk.” Erre a gazda megköszönve a szives megemlékezést, tagadja, hogy virágszála hervadásnak indult volna, mert az egész frisseségében nő és virít. Im lássák szemeikkel, mond ő; mire az elrejtőzött leányt vagy leányokat kihuzza a kemencze megül, hová rejtőznek. A leány szabadkozik, hogy megváltja magát, a váltság pedig piros tojás és vállalkozás arra, hogy egy pisztolyt elsűt; mig ezek történnek, azalatt a ház asszonya mézes pálinkát, kalácsot tesz az asztalra, mit az öntőzők felköszöntve (toasztot mondva) elköltnek, s rövid táncz után mennek más leányos házhoz, mig mindeniket eljárják; ha pedig valamely leány megváltásra szükséges piros tojással ellátva nincs, vagy fél a pisztolyt elsütni, azt a kuthoz viszik s jól megfürösztik. A leányok öntözője inkább csak a családi körre szoritkozik, a megváltás vásárfia-igérettel történik.